A bakszezon kezdetén szerencsére országos szinten is egyre többen keresik fel a lőtereket. Mivel alkalmanként a bakvadászat során is előfordulhat, hogy a szokásosnál kicsit nyújtottabb lövésekre kényszerülünk többünkben felmerül az igény golyósunk ellenőrzésére. Ilyenkor a szokásos belövés mellett érdemes ellenőrizni a puska úgynevezett „hidegcsöves nulláját” is, vagyis megvizsgáljuk a tokból elővett puskánk első lövése során produkált pontosságát. Ha erre a belövés után vagyunk kíváncsiak, akkor teljesen vissza kell hűteni azt a környezeti hőmérsékletre. Ebben a tekintetben a pontosságon azt az eltérést értjük, amely a szándékolt találati pont és a tényleges becsapódás között mérhető. Ez egyes esetekben, például a hideg lőszer – és benne a lőszerelemek – és a hideg cső okozta torkolati sebesség csökkenés miatt – ami belballisztikai szempontból befolyásoló tényező – eltérhet a korábbi belövés, vagy gyakorlás során leadott több lövés után jelentkező utolsó – jónak minősített – találati ponttól. Szerepet játszhat még esetleg a tisztítás miatti olajmaradványok jelenléte is. Mindenképp érdemes tudnunk, hogyan fog tehát működni a puskánk „hideg” csővel, hisz leginkább az elő lövésünk fog úgyis számítani, a lőtéri gyakorláshoz képest pedig nincs lehetőségünk „bemelegíteni” a csövet. Hogy ezt mennyire fontosnak tartják, egyes lőtereken kihívásként még versenyt is hirdetnek a hidegcsöves első lövés 1 MOA-n belül tartására a vadászok között.
Érdekes a helyzet a különböző lőszertípusok, illetve gyártók közötti lőszercsere esetén, vagy akár, ha készleteink kifogytak és azonos gyártó, azonos lövedékkel szerelt, de más gyártási sorozatból származó töltényeit próbáljuk ki. Előre jelezni ilyenkor nagyon nehéz, hogy lesz e találati pont eltérés, de amúgy is a puska válogatja majd meg, hogy mennyire tolerálja jól az új lőszert.
Azonban a váltáskor van egy másik jelenség is, amit érdemes figyelembe venni. Amikor áttérünk egy másik lövedékkel szerelt lőszertípusara az előző lőszer által „hátrahagyott” nyomok (lövedék anyagának felkenődése a csőben, égéstermék és lőporszemcse maradványok) és az új lövedék találkozása szintén okozhat átmeneti találati pont áthelyeződést, vagy szórásnövekedést. Minél nagyobb torkolati sebességről beszélünk, annál nagyobb a valószínűség arra, hogy ez a jelenség előfordul. Persze a pontosság néhány – akár 4-5 – lövés után helyreáll, viszont így az első 2-3 lövéssel meghatározott szórás még félrevezető lehet.
Azt gondolom, hogy többé kevésbé minden vadásznak van tapasztalata abban, hogy egy átlagos forgó tolózáras, vagy egyenes zármozgású puskát hogy kell belőni, illetve, ha ilyen puskával rendelkezik ő maga is, akkor milyen tulajdonságokkal bír a saját puskája egy, kettő, vagy több lövést követően találatok szempontjából adott belövési távolságon.
Azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy hogyan állítják be a duplagolyósokat, milyen szerkezeti felépítés esetén milyen kihívásokkal találja szembe magát a felhasználó és a puskaműves. Mert könnyen belátható, hogy egy csővel még viszonylag könnyen elboldogulunk, ha saját magunk nem is értünk hozzá, azért minden golyós pályával rendelkező lőtéren találunk segítséget hozzá, de két cső beállítása – ha például lőszert váltunk – már nem mondható egyszerűnek, külső szemlélő szempontjából inkább amolyan művészet, mert sokkal nagyobb türelmet, rutint és eszközparkot igényel.
Ugyan az igények változása miatt egyre kevesebb cég gyárt duplagolyós, vagy vegyescsövű puskákat, ez nem jelenti azt, hogy teljesen megszűnt volna az átlag vadászban a vágy egy ilyen műremek birtoklására, csak egyszerűen belátható, hogy a könnyen gyorsan és viszonylag olcsón gyártható egyébként prémium minőségű szekrénytáras ismétlőpuskák szélesebb vadászati elvárásoknak is megfelelnek, pontosabbak és könnyebben lőhetők be például egy lőszerváltás esetén. Ehhez képest a duplagolyósokat legyártani is komplikáltabb a beállításukhoz pedig minden esetben speciális eszközöke és tudásra van szükség és korlátozottabb a felhasználásuk is.
Fontos megérteni, hogy hogyan készül el a duplagolyós puska csőpárja, mert ha lőszerváltás miatt utólagos beállításról van szó, akkor könnyen érthetővé válik, hogy milyen lehetőségekkel kell számolnunk.
A duplagolyósok beállítása már a születésük folyamán is a lőtéren történik. Fontos azonban, hogy ebben az esetben egy beállítási folyamatról van szó, ahol a 2 csövet egy megadott távolságon egymáshoz lövik, majd később a felszerelt irányzékokat, esetleg az optikát állítják be a csövekhez. Visszakanyarodva a belövéshez a lövéseket célszerű felváltva leadni a csövekből. Ha csak egy csővel lövünk folyamatosan az egyenletlen hőmérséklet emelkedés miatt kialakuló hőtágulás a csövek torzulását okozhatja, ami találati pont eltolódással jár. Persze erre is van egyes gyártóknál, mint például a Krieghoff olyan termostabil műszaki megoldás, amely kiküszöböli az ebből eredő hibát.
A belövésre szánt lőszer szempontjából célszerű, hogy egyazon gyártásból származóval végezzék a munkát a gyártási sorozatok közötti esetleges eltérésből származó bizonytalanság csökkentése miatt. A duplagolyósok esetében biztosan nem elvárható, hogy csövek egymáshoz hangolásához, majd az irányzékok beállításához a forgótolózáras golyós puskáknál megszokott 5-6 lövés és 20-30 perc elegendő lesz, erre pedig sok lőszerrel és türelemmel is érdemes felkészülni. Általánosságban elmondható, hogy a nagy, lassú lövedékekkel szerelt lőszereket könnyebb szabályozni, mint a kisebb, nagyobb torkolati sebességgel rendelkezőket.
Alapvetően kettő plusz egy duplagolyós csőrendszerről beszélhetünk beállítás és a csövek egymáshoz rögzítése szempontjából. Az egyik, egyben a leklasszikusabb gyártási eljárás a teljes egészében – lágy forraszanyaggal – forrasztott változat, ahol a csőpár távolságát távtartókkal a torkolatnál pedig egy ékkel, speciális készülékben állítják be. A kritikus és feltétlenül szükséges pontokon forrasztással rögzítik. A végleges állapot beállítása egy laikus számára igazi mágia lehet, mert a csövek és az irányzékok összelövését követően a csősínek végleges pozícióba történő forrasztásával végzik el. Csak ezt követi a felesleges forraszanyag eltávolítása, a felületek csiszolása és felületkezelése.
A másik valamivel termelékenyebb gyártási eljárás esetén a csőpárat pontos készülékekben a távtartókkal csősínekkel együtt előszerelik, lágy- vagy közepes hőmérsékletű forraszanyaggal a végleges állapotukban rögzítik, de közben a csövek közé, jellemzően a csőtorkolatok közelében – az ék helyére – egy kúpos állító mechanizmust építenek be. Emellett a csövek utolsó néhány centiméterén a csősíneket csak egyik csőhöz rögzítik, így a csövek melegítés nélkül is „egyszerűen” állíthatóak maradnak. Természetesen itt is beállítják és tesztelik a puskát a felületkezelés előtt.
Ezen utóbbi kialakításnak egyértelmű előnye, hogy utólag könnyebben – a torkolatok körüli forrasztás melegítése nélkül – beállítható a puska.
A plusz egy gyártási eljárás nem lényegesen tér el az utóbbitól azzal a különbséggel, hogy fix csősínekről ebben az esetben nem beszélhetünk – ha vannak is csak esztétikai, vagy az állítómechanizmust elfedő szerepük van – a golyós csőpárat az egyesítő blokkon kívül két helyen a torkolatnál és valahol az előagy alatt rögzítik egymáshoz úgy, hogy azok egymáshoz képest állíthatóak maradjanak.
A duplagolyós csöveket a gyártók többnyire úgy állítják be, hogy 40 és 100 méter között a két csőből kilőtt lövedék becsapódása során az eltérés 3-5 centiméternél ne legyen nagyobb. Ha valamilyen okból lőszert váltunk tehát, mindenképp érdemes számolni, hogy a korábbi, gyári beállítások nem biztos, hogy működnek. Elképzelhető, hogy nem csak az irányzékot, vagy az optikát kell beállítanunk, lehet, hogy a két cső pozícióját egymáshoz képest is módosítani kell. Ez az első, teljesen forrasztott csőpár konstrukciónál tulajdonképpen a gyári szerszámokhoz hasonló eszközöket igényli, mert csak a forrasztott kötést hevítésével lehet oldani azt. Ezt követően készülékben lehet állítani a csőpáron, majd ismét melegítve a csőpárat rögzíteni és próbalövést tenni. Mindeközben persze figyelni kell, hogy a felületeket ne tegyük tönkre apró sérülésekkel és a végső beállítás során a például a szennyeződések ne csökkenthessék a forrasztás diffúziós képességét. A másik két bemutatott cső rögzítési megoldás esetén a beállítás sokkal egyszerűbb, hisz „csak” csavarokat állítunk, de azért van ezekben is kihívás.
A duplagolyós puska belövését tehát számos tényező befolyásolhatja, de minden esetben az egyik csőhöz kell beállítani az irányzékot, vagy a távcsövet és persze ellenőrizni, hogy a másik cső hova hord hozzá képest. Ezt a sajátosságot még tetézi a puska adott lőszerrel elérhető szórása és a melegedésre történő reakciója. Itt ismét és még inkább hangsúlyosak a teljesen hideg csövű puskával tett első két lövésünk becsapódási pontjai.
Van még egy kényes rendszer, amelynek a beállítása szintén tapasztalatot és türelmet igényel ez pedig a vegyescsövű puskák sörétes csövében elhelyezett betétcsövek beállításai. Ezek a csövek jóval vékonyabbak, mint a normál golyós csövek és a sörétes csőben speciális mechanizmussal rögzítik őket, ami egyúttal a beállításukra is szolgál. Itt egy tévhitet érdemes eloszlatni. Mivel ez a rendszer a golyós csővel történő összelövést igényel, annak későbbi eltávolítása ismételt összelövéssel jár, tehát „bűntetlenül” nem tudjuk sörétes és golyós csőként is használni.
Összefoglalva a duplagolyós puskák pontosságának egyik kulcsfontosságú kérdése tehát a lőszer tulajdonságainak állandósága. Függetlenül pedig, hogy ismétlő, vagy több csővel rendelkező puskáról beszélünk az első lövés, vagy lövések leadásakor várható becsapódások pozíciója lehet az eredményesség záloga.